Székely

Történelem

A székelyek, csángók és magyarok elterjedése a Kárpát-medencében Eredetük

A székely nép eredete sok vitát kavar mind a tudósok, mind pedig maguk a székelyek között. Elterjedt elmélet szerint harcos törzsektől származnak, akiket a magyarok telepítettek a keleti határ őrzésére, megvédendő az országot a tatárok és egyéb, kelet felől fenyegető népek támadásától. A székelyek magukat magyarnak vallják. A különféle elméletek szkíta, hun, gepida, avar, bolgár és kabar eredetet vallanak. Vannak, akik azt állítják, hogy a székelyek mindig is magyarok voltak, a kulturális eltérések oka a hegyvidéki elszigeteltség.

Kristó Gyula a székelyeket a kazárok és magyarok szomszédségában lakó eszkil népcsoport utódainak tartotta, akik a magyarság segédnépeként a honfoglalás során érkeztek a Kárpát Medencébe.

A László Gyula neves történész és régészprofesszor által kidolgozott "kettős honfoglalás" elmélete szerint a magyarság két hullámban érkezett a Kárpát-medencébe. Az első hullám az úgynevezett késő avarok voltak (670 körül), a második hullám a 896-os honfoglalás. Ezen elmélet szerint a székelyek az első hullámmal érkeztek és telepedtek le Erdélyben.

Engel Pál László Gyula elméletére alapozva a székelyekben a honfoglaláskor már itt talált avar néptöredékek utódait látta.

Anonymus Gesta Hungaroruma szerint a székelyek a magyarok bejövetelekor már jelen voltak a Kárpát-medencében, és a mai Csongrád megye területén ugyanúgy behódoltak a magyaroknak, mint egyes bolgár vagy macedón törzsek. [1]

Más nézet szerint a lehetséges elődök maguk a honfoglaló magyarok, akiknek ezen része a határok védelmére telepedett át Erdélybe, az ország keleti felére.

Jóval kevésbé elterjedt elmélet szerint a székelyek (illetve akár a honfoglaló magyarok is) török eredetűek. Kis számú kutató azt az elméletet vallja, hogy a székelyek a szkíták leszármazottai, akik a nyugat felé vonuló magyarokhoz csatlakoztak.

Az 1740. évi török nyelvű Tarih-i Üngürüsz (Magyar történet) a következőket írja: „444-ben az említett Attila király a nemcse tartományokat dúlta fel, de közben Szikamberija nevű városban százhuszonnégy éves korában [!], királyságának negyvennegyedik évében a sors kifárasztotta és meghalt. Két fia, Csaba és Aladár között a királyság öröklése miatt viszály támadt, és a madzsar nép két pártra szakadt. A két királyfi pártja között végül is harcra került a sor. Olyan csata kezdődött, amilyent eddig senki sem látott, és egymást úgy lekaszabolták, hogy azt elmondani sem lehet. A madzsar nép többsége elpusztult. Csaba királyfi seregéből az öldöklés után mintegy tizenötezer madzsar maradt, akik elhagyták Madzsarisztánt, és visszatértek ősi hazájukba, a Nagy Sztyeppre [Dest-i Kebir]. Aladár királyfi pedig a csatában elesett, seregének maradványai, az öldöklés után mintegy háromezer madzsar, Erdel országának egy részébe húzódott, és letelepedett. Azután a madzsar nevüket is megváltoztatták, és a szekel nevet vették fel. Mindmostanáig az erdeli madzsarokat szekeleknek nevezik.”

Történelmi előjogaik

A székelyek hadkötelezettségük okán voltak nemesi joggal felruházva. Adózni csak akkor voltak kötelesek, ha trónra lépett a király, ha megházasodott, illetve ha fia született (ököradó). Ha a király keletre vezetett hadat, akkor minden második katonakorú székely volt köteles hadba vonulni, ha nyugatra akkor csak minden tizedik. Társadalmi tagolódásuk hármas volt: gyalogok, lófők és előkelők (primor). Amint a nevekből is látszik, főleg a hadba vonulásuk mikéntje határozta meg státusukat.

A 1437-es „Három nemzet szövetségét” (Unio trium nationum) az erdélyi magyar nemesség, a székelység és a szászok között kötötték.

A kiváltságok elvesztése A madéfalvi vérengzés helyszínén emelt emlékmű felirata. A „SICULICIDIUM” szó jelentése „székelyöldöklés”. Ha a szó betűit – azokat római számnak tekintve – összeadjuk, 1764-et, a vérengzés évszámát kapjuk (kronogramm).

Kiváltságaikat a 16. századig tudták érintetlenül megőrizni. Az ekkor létrejövő Erdélyi Fejedelemség uralkodói egyre inkább próbálták megnyírbálni ezeket. Elsőként János Zsigmond fejedelemmel kerültek összetűzésbe, emiatt tört ki az 1562-es székely felkelés. A felkelés következményeként az uralkodó addig példátlan módon két várat (csúfnevükön Székelytámadt és Székelybánja) emelt Székelyföld területén, ezzel próbálván fékentartani a székelyeket. Az erdélyi fejedelmek közül még a Báthoryak próbálkoztak az ősi jogok csorbításával. Ennek következménye volt, hogy Vitéz Mihály havasalföldi román vajda 1599-es támadásakor a székelység a román vajda mellé állt.

Idővel egyre több székely kötötte le magát jobbágysorba, talán a kedvezőbb életmód miatt. Bethlen Gábor már olyan törvényt hozott, amely komoly feltételekhez kötötte a jobbágysorba való átlépést. 1691-ben a Diploma Leopoldinum még elismerte a székelyek adómentességét, de az 1754-1769 közötti sorozatos adóreformok következtében ezt is elvesztették. Amikor Mária Terézia újraszervezte a határőrséget, az erőszakos sorozás a madéfalvi vérengzésbe torkollott (1764): a császári katonaság lemészárolt többszáz székelyt, mert azok megtagadták a hadseregbe való bevonulást. Ezek után többen átmenekültek a keleti határon Moldvába. Amikor a monarchia megszerezte Bukovinát, akkor Hadik András huszárezredes összegyűjtötte a Moldvában szétszóródott székelyeket és letelepítette őket Bukovina öt falujában. Így alakult ki a bukovinai székelység. (Egy részük a 19. század végén költözött vissza a történelmi Magyarország területére, maradékukat 1940-ben telepítették át a Délvidékre, majd onnan a Völgységbe, Tolna-megyébe, a kitelepített svábok helyére.)

19-20. század

Az 1848-49-es szabadságharcban Bem erdélyi hadseregének nagy részét székelyek alkották. Az önvédelmi harc megkezdését 1848. október 16-án az agyagfalvi gyűlésen mondták ki, ahol Berzenczey László székelyföldi kormánybiztos hívására hatvanezer székely jelent meg. A gyűlésen kinyilvánították, hogy a székelyek hajlandóak fegyvert fogni „magyar véreik védelmére”. A szabadságharc magyar seregeibe számarányához képest, messze a székelység adta a legtöbb honvédet.[forrás?] Az erdélyi császári főhadparancsnok, Puchner Antal azonban támadást indított a Székelyföld ellen és rövidesen a székely haderő Háromszékre szorult vissza. A háromszéki harcokban tűnt fel Gábor Áron az addig ismeretlen székely ezermester, aki az ágyúgyártás megszervezésével jelentősen hozzájárult a székelyek hadi sikereihez. Meg kell említeni még Bodor Péter nevét is (akit főleg a zenélő kút alkotójaként ismerünk), aki Kolozsváron gyutacsgyárat alapított, és a Bem apó előtt tartott egyik haditechnikai bemutató során vesztette életét.

A székelység a kiegyezést követő közigazgatási felosztással betagolódott a modern magyar társadalomba.

Az 1920-as Trianoni békeszerződés Erdélyt Romániának adta. Az 1940-1944 közötti időszakot (Bécsi döntés) leszámítva a székelyek azóta Románia állampolgárai, de sikerült megőrizniük magyar identitásukat.

Lélekszám

Románia Hargita (Harghita), Kovászna (Covasna) és Maros (Mureş) megyéiben él a legtöbb székely:

Megye Székelyek Népesség Hargita megye 275 841 84,61% Kovászna megye 164 055 73,81% Maros megye 200 000 39,26% Brassó megye 40 000 6,3% Erdély többi részén 50 000 ... A nagyvilágban 100 000 ... Magyarországon kb. 100 000 1% Összesen 929 896 ...

A mai erdélyi magyarság 40%-át teszi ki a székely-magyarok csoportja.

A székely rovásírás

Fő szócikk: Magyar rovásírás

A magyar rovásírás egy, a magyarok által elsősorban 1000 előtt használt írásrendszer. Az elnevezés a ró igéből származik.

A rovásírás eredetére több elmélet látott napvilágot, a magyar tudományos közösség által leginkább támogatott változat szerint sémi gyökerekkel rendelkezik[forrás?], majd a szogdok és a türkök közvetítésével került a magyarokhoz. Az államalapítás után, Magyarország első keresztény királya, Szent István elrendelte a latin ábécé örökbefogadását. Akárhogy is, a rovásírás az ország, távoli, erdélyi részeiben használatban maradt a székelyek által a késő 1850-es évekig. Bizonyos tekintetben alkalmasabb a magyar nyelv fonémáinak lejegyzésére: a latinra épülő magyar írás kétjegyű és segédjeles betűi (például cs, gy, ly, sz, é, ő stb.) a rovásírásban egyetlen, önálló jegyként jelennek meg.

Történeti székelység

A X. század második felétől a székelyek a magyar állam nyugati–délnyugati és esetleg keleti határain teljesítettek határvédő szolgálatot. Az okleveles emlékek és a földrajzi nevek bizonysága szerint és Árpád-korban az ország különböző vidékein, elsősorban a gyepüvonalak közelében éltek székelyek: Baranya, Szerém, Temes, Szabolcs, Abaúj, Gömör, Bars, Moson, Fejér, Tolna megyékben, valamint nagyobb számmal a morva határszélen, Pozsony megye hegyentúli részén, Sasvár közelében, ill. Biharban, de talán Szabolcsban, Ugocsában és Aradban is. Az Erdélybe költözöttek kivételével a többiek a 14. sz. végére elvesztették területi-népi különállásukat.

Baranyai székely ispánság (Váty központtal) Kopjafa a délvidéki Székelykevén

1252-ben Bertalan, pécsi püspök birtokai közt szerepel a Székely szőlő/Székelyek szőleje terület. A baranyai székely ispánság története viszont visszavihető a XI. századig, amikor az esperességek kialakultak. IV. Béla egy keltezetlen okleveléből tudjuk, hogy korábban a székelyek felszabadíttattak ispánjuk elnyomása alól, s így szabadokként, 100 fegyveressel tartoztak a király minden hadjáratában részt venni. A tatárjárás után a székelyek már nem tudták kiállítani a 100 fegyverest, így megszűnt a székely ispánság.

Pozsony vármegye

A Fejérhegység mindkét oldalán lakott székelység emlékét őrzi a Pozsony vármegye nyugati határszélén fekvő Székelyfalva (Sekule) helység neve is. "Boleráz község 1258-ban kelt határleírásában említve van a nagy erdő, „magna sylva”, a mai Fejérhegység. Az mondatik erről, hogy a székelyek felé esik, hol három határ ütközik össze: Bolerázé, Solymosé és a székelyeké." [1].

A Vág mellékének pozsonymegyei részében is volt tekintélyes székely telep. Kitetszik ez IV. Béla év nélkül, 1235–1270 közt, kelt okleveléből, melyben a vágvidéki székelyeket, kik egykor saját ispánjuk által terheltetve, hozzá folyamodtak, s kiket ő azon kötelezettség mellett, hogy évenként 100 fegyverest tartozzanak neki és az országnak minden hadjárat alkalmával kiállítani, a sanyargatás alól felment és hű szolgálataik jutalmául abban a kegyben részesít, hogy ezentúl nem megszabott számban, hanem mint a nemesek, fejenként tartozzanak vele együtt táborozni. Ez a telep Vága község táján feküdt. [2]

Sasvári székely ispánság (Moson)

1116-ból adatolható a székelyek itteni jelenléte. A környék etnikai viszonyai a XIV. század derekától megváltoztak, így 1327-től sasvári székely lövők beolvadtak a Morva menti új szláv telepesekbe. [3]

Bihari (telegdi) székelyek

A bihari székelyek a 10. században[forrás?] a mai romániai Bihar megye és magyaroszági Hajdú-Bihar megye területén éltek. A "telegdi székely" nevet Bihar megyei Mezőtelegd községről kapták. Területük egészen a Hortobágyig nyúlott, aminek emlékét a Szeben megyei Hortobágy fennsík és folyó is őrzi. Benkő Loránd szerint 12. század elejétől a bihari székelyek erősítést kapnak a lecsendesedett délnyugati határvégekről, a baranyai székelyektől, az ekkor megjelenő kunok becsapásai miatt. Szerinte a vándorlás legvalószínűbb iránya Baranya > Bihar > Telegdiszék (ez utóbbi Bihar keleti része). A Királyhágón túlra, azaz Erdélybe való áttelepedésük ideje nem világos, viszont a helynevek azt mutatják, hogy – a többi székely nemhez hasonlóan – először a történeti Szászföldön telepedtek le, majd a szász telepesek megjelenése után kerültek át Udvarhelyszékre, Csíkszékre és Marosszékre.

Székelytelek: Nagyváradtól délre, a Nyárér patak bal partján (1291–1294)
Székelyhíd: Nagyváradtól északkeletre, az Ér bal partján (1278/1317/1323/1401: Zekulhyd))
Székelyjó: forrásokban már csak possessioként szerepel (1461: poss. Zekelyo, 1672: Szekelyo). Nem világos, hogy ez a telegdi székelység kapcsán említett település azonos-e a mai románul Săcuieu-nak, magyarul Székelyjónak nevezett településsel, amely Kalotaszentkirály mellett, már a Királyhágón túl fekszik):
Ebej: lakói 1217-ben a székelyszáz centurionátusba tartozó várnépek voltak (Bichorienses de centurionatu Sceculzaz)
Mezőtelegd: a későbbi erdélyi székelyek csíki, marosi de főleg udvarhelyi csoportját a közös „telegdi” jelzővel illették, utalva eredeti településükre, központjukra, településre.

Szintén a székelyek bihari megtelepülését bizonyítja a névköltöztetés útján Erdélybe került földrajzi nevek csoportja is:

Küsmöd: Benkő szerint Kösmöd eredetileg az a patak, amelyik Biharfélegyháza mellett a Berettyóba ömlik (1369: unum fluvium Kusmewd). Ez azonos a Kisküküllő bal oldali mellékvizének elnevezésével (Udvarhelyszéken) (1597: Kwsmöd wize). Ez utóbbi vízfolyás lehetett a névadója a pápai tizedlajstromban felbukkanó Küsmöd településnek (1332: Cusmend).
Lok, Lokság: a bihari Telegdtől északkeletre, a Gyepes patak felső és középső részén fekvő terület elnevezése. A nyelvészek véleménye szerint ez a székely lok ’kis völgy, mélyedés’ (helyesebben "sík terület, vízmenti lapály" - legalábbis a mai székely nyelvjárásokban [4]) jelentésű közszóra vezethető vissza, amely helységnevekben és határnevekben főként Udvarhelyszéken és Csíkszéken fordul elő.

(Ez utóbbi fejezethez lásd Rácz Anita: A régi Bihar vármegye településneveinek nyelvészeti vizsgálata, [5])

Lexikális egyezések a mai székely és a bihari nyelvjárásokban

ájas, ájos, ájasfülű: fecskefarkszerűen kivágott fülű (állat)

bütü: 1.) sarok 2.) vég (a ház büte, bütüje)

hátburung, burung: kemény hátbaütés, hátbavágás

megkön(ik): megmerevedik, meghűl (pl. a krumplipüré), túlérik

Săcueni megye/Saac (Havasalföld)

A kialakuló magyar királyság határai nem álltak meg a Kárpátoknál, és már az 1200-as évek elejétől elkezdődik a havasokon túli területek megszervezése (lásd a Szörényi Bánságot a Duna mentén és számos más havasalföldi telepítést). Legkésőbb ekkor alakul meg – mintegy Orbaiszék folytatásaként – a mai Bodza (Buzău) megye és Prahova megye részein a Saac-nak nevezett terület (a kezdetektől a 17. század elejéig Saac, 1645-ben már Săcueni, Săcuieni, Secuieni /azaz Székely/ megye, egészen 1845. január 1-jéig). A székelyek letelepedése erre a vidékre kapcsolatba hozható a teuton lovagok 1221-1225 között itteni várépítéseivel, de ugyanúgy lehetséges, hogy a székelyek területe a 11. század elején vagy még a honfoglalás előttről nemcsak a mai Szászföldet és esetleg Székelyföldet foglalta magába, hanem Saac-ot is. A Saac név egyébként megegyezik a Gesta Hungarorumban szereplő Csák (keresztnév) névvel (Anonymus lejegyzésében Saac).

Magyar vonatkozású települések és helynevek a Bodza megyei részen

Buzău – város és folyó – magyar neve: Bodza (a bodzafából – székelyesen bozza, esetleg bozzó)
Chiojdu – község. A Chiojd teljesen szabályosan a Kövesd-ből alakult ki, lásd a számtalan erdélyi példát.
Cislău – község. A román nyelvészek a szláv „cisla” = „adófajta”, „az adó meghatározására létrejövő falugyűlés” szóból vezetik le, mint számos más Cisla nevű település esetében. A Cislău (ejtsd: csiszló) végén levő ó hang jelenléte viszont megmagyarázhatatlan ebben az esetben. Ehelyett a magyar (ló)csiszár (azaz lovász, „lócsiszoló”, szó csisz- tövével hozható kapcsolatba, lóferesztő hely értelemben.
Meledic – tó és fennsík Mânzăleşti falu területén. A „menedék” szóból – 1522. február 3-án kiadott birtoklevélben Radu vajda megerősíti Neagu-t a Peceneaga (besenyő) rész és a Menedic (Menedék) tulajdonában. Utólag e helyen mára elpusztult ortodox kolostor épült.
Palanca – falu. A magyar palánka szóból, jelentése fatörzsekből készült erődítmény.
Pănătău – község. A pemete(fű) szóból, a székely nyelvjárásban penető (ezt a /gyógy/füvet használták régen a szén kiseprésére a behevített kemencéből)
Secuiu – község. Székely(falu).
Unguriu – község. Magyar(os).

Magyar vonatkozású települések és helynevek a Prahova megyei részen

Colceag – község. A kócsag szóból.
Făcăieni – falu. A fakanál (székelyesen fakalány) szóból, lásd a román nyelvjárásokban ma is élő "făcăleţ" (ejtsd: fakaléc) szót, amely azt a botot, lécet jelöli, amellyel keverik a puliszkát – eszerint a telepesek vagy fafeldolgozók voltak, vagy egyszerűen nagymennyiségben találtak erre a célra megfelelő fát.
Hătcărău – falu. A "hat karó" összetételből, ahol a "karó" mértékegység. Ezen eléggé hihetetlen névadás példázására lásd a népi zenekaráról híres "Zece Prăjini" (tíz karó) települést is.
Ialomiţa – megye és folyó – magyar neve: Ilonka
Lapoş – falu. A lápos szóból.
Lăpoşel – falu. A lápos szóból, jelentése "láposka".
Mireşu Mare – község. A nyíres szóból (Máramaros megyében a hasonnevű település magyar neve Nagynyíres). (mare: nagy)
Mireşu Mic – község. A nyíres szóból (Máramaros megyében a hasonnevű település magyar neve Kisnyíres). (mic: kis)
Palanca – falu. A magyar palánka szóból, jelentése fatörzsekből készült erődítmény.
Starchiojd – község. A Chiojd teljesen szabályosan a Kövesd-ből alakult ki, lásd a számtalan erdélyi példát.
Ungureni (Filipeştii de Târg)- falu. "Erdélyiek faluja"
Ungureni (Fântânele) – falu. "Erdélyiek faluja"
Ungureni (Gherghiţa) – falu. "Erdélyiek faluja"
Urlaţi (ejtsd: Urlác) – város. Etimológiája: 1.) Váralatt (a Váralja példájára), amelyből a Nagyszeben melletti Orlát település neve is kifejlődött. 2.) az Örlec székely nem nevéből. Hangtanilag ez utóbbi változat az egyetlen elfogadható (t>c változásra /mint amit a Váralatt, Várlatt feltételezne/ a magyar eredetű helynevek román megfelelőinél nincs példa)
Vălenii de Munte – város. 1431-ben mint "a székelyek vásárát" és vámot említik.

A székelyek önállósodási törekvései

A 2000-es évektől a Székelyföldön felerősödtek az autonómia törekvések, a székelység több naggyűlésen fogalmazta meg követeléseit. A székelyek az Európai Unióban már meglévő számos autonóm területet (Katalónia, Baszkföld, Dél-Tirol stb.) hozzák fel példaként, és bíznak abban, hogy végül nekik is sikerül kiharcolniuk azt, ami más európai országok kisebbségeinek természetes.

A Gyergyószentmiklóson 2005. február 12-én elfogadott határozat szöveg az alábbi.

Mit kíván a székely nép?

Szabad véleménynyilvánítás jogát, a székelység sorsát érintő valamennyi kérdésben! Miért? Mert rendelkezni kívánunk mindazokkal a jogokkal, amelyekkel Európa szabad népei rendelkeznek.

Önrendelkezési jogunk elismerését! Miért? Mert, noha az igazságtalan trianoni diktátum által 85 éve Romániához kerültünk, sorsunk felett magunk kívánunk rendelkezni.

Székelyföld közigazgatási autonómiáját! Miért? Mert 900 éves hagyománya van a székely autonómiának, s 900 éves tapasztalatunk, hogy ez szolgálta fennmaradásunkat, amiképpen – az európai gyakorlatnak megfelelően – a jövőben is ez fogja szolgálni.

Népszavazás kiírását a történelmi Székelyföld területén, Székelyföld területi-közigazgatási autonómiájának törvény általi létrehozásáról! Miért? Mert elemi jogunk saját dolgainkról véleményt mondani, közösségi akaratunkat törvényes keretek között kifejezni. Saját évezredes hagyományaink és az Európai Unióban bevett gyakorlat alapján, sorsunkról a közvetlen demokrácia eszközével, népszavazás útján kívánunk dönteni. Tudatában vagyunk, hogy az EU-ba igyekvő Románia sem tagadhatja meg a területén élő 600 000-es székely közösségtől a jogállamokban alkalmazott területi autonómiát.

Azt, hogy az RMDSZ ne akadályozza, sőt, a kormányzó koalíció pártjaként segítse a székelység fennmaradását célzó, az autonómiáról szóló helyi népszavazások megtartását! Miért? Mert túl azon, hogy az RMDSZ programjában és választási kampányában elkötelezte magát az autonómia mellett, és hogy nem hagyhatja figyelmen kívül szavazói akaratát, nemzettársai közösségi akaratnyilvánításának akadályozása által nemzetárulást követne el.

Azt, hogy a román állam, a Gyulafehérvári Nemzetgyűlés határozatainak megfelelően, vegye tudomásul és tartsa tiszteletben a szülőföldjén többségben élő székelység kinyilvánított akaratát! Miért? Mert nem európai az az állam, amely a területén élő nemzeti közösséget megfosztja a belső önrendelkezéshez való jogától!

Azt, hogy a magyar kormány ne akadályozza a székelység fennmaradását biztosító területi autonómia megvalósítását, hanem vállaljon védőhatalmi státust és a nemzetközi fórumokon támogassa e törekvést! Miért? Mert alkotmányos kötelessége a határon túli magyarok iránt felelősséget éreznie. A jelenlegi magyar kormány vegyen példát az osztrák kormányoktól, amelyek – diplomáciai konfliktusokat is vállalva – mindent megtettek az osztrákok által lakott olaszországi Dél-Tirol autonómiájának megvalósulásáért.

Baráti és együttműködési kapcsolatot Európa valamennyi autonóm területével! Miért? Mert autonómiánk kiépítésében támaszkodni kívánunk a jól működő európai területi autonómiák közösségeinek szolidaritására és tapasztalataira.

Virágzó jövőt az autonóm Székelyföldön, az Európai Unióban! Miért? Mert szülőföldünkhöz, nemzeti önazonosságunkhoz az EU-tag Romániában is ragaszkodni fogunk, s mert gyermekeink jövőjét a szabad Európában képzeljük el, itt Székelyföldön.

Virágzó jövőt a magyarság és minden Kárpát-medencei nép számára, a jogegyenlőség elvének tiszteletben tartásával! Miért? Mert itt a hazánk, s mert a székelység mindent megtesz – ahogyan hosszú és viharos történelme során mindig is – a szétszakított magyarság egységéért és fennmaradásáért.

Virágzó Európai Uniót, ahol a területi autonómiák tartósan fejlődnek és a nemzeti közösségeknek védelmet nyújtanak! Miért? Mert európai demokrácia mindig ott volt és ott fejlődött, ahol közösségei az önkormányzásra berendezkedtek, és ahol tiszteletben tartották és tartják a szubszidiaritás elvét, mint a közösségi építkezés alapvető eszközét.

Szolidaritást a világ valamennyi elnyomott népével és nemzeti közösségével! Miért? Mert több száz év történelme tanított meg minket arra, hogy egy magára hagyott nép, számbeli kissebségi sorsban levő közösség mennyire kiszolgáltatott lehet a nagyhatalmak és a többségi nemzet kénye-kedvének.[6]

A követeléseket a Gyergyóditróban 2006 június 18-án megtartott Székely Nemzetgyűlés 12 pontban újból összefoglalta:

Az autonóm Székelyföldön az adók 90%-a maradjon helyben, s csupán 10%-a menjen Bukarestbe. Ma az adók a fele sem marad a helyi önkormányzatoknál.

Az autonóm Székelyföld altalajkincseinek (só, ásványviz, kő, ásványi anyagok) hasznából helyben lehet majd utat épiteni, iskolát, kórházat, közintézményeket fenntartani. A helyi természeti forrásokból származó pénz nem kerül a feneketlen fővárosi zsákba.

Az autonóm Székelyföldön a köz- és magánvagyon biztonságát saját szakintézmények biztosítják. Véget vetünk természeti kincsek kirablásának.

Az autonóm Székelyföld fejlesztési stratégiáját az erre szakosodott hivatalok dolgozzák ki, illetve ültetik életbe.

Az autonóm Székelyföldön minden közösség a számarányának megfelelően vesz részt a döntéshozó és végrehajtó hatalomban.

Az autonóm Székelyföld minden lakosa, illetve közössége a harmonikus együttélés szellemében tudja megőrizni identitását, ápolni szellemi, kulturális hagyományait.

Az autonóm Székelyföldnek nem Bukarestből diktálják, hogy például a ditrói iskolában milyen osztály indul, hány tanulóval. Az önálló oktatási rendszerben az ilyen döntések helyben születnek.

Az autonóm Székelyföldön a magyar gyermekek magyarul fognak tanulni minden tantárgyat az óvodától az egyetemig.

Az autonóm Székelyföldön minden lakója az anynyelvén fordulhat majd bármelyik hivatalhoz, s ezen a nyelven kap választ szóban és irásban egyaránt.

Az autonóm Székelyföldön a beteg ember az anyanyelvén fordulhat majd háziorvosához és minden kórház minden orvosához.

Az autonóm Székelyföld a fenntartható fejlődés modelljét tudja megvalósitani.

Az autonóm Székelyföld, adottságainak köszönhetőnek, a Kárpát-medence legdinamikusabb, legélhetőbb régiójává válik.

Források

Balás Gábor:
- A székelyek nyomában; Panoráma Kiadó, 1984
- A székelyek művelődés évszázadai; Panoráma Kiadó, 1988
Szombathy Viktor: Az őshazától a Kárpátokig; Panoráma, 1985
Kristó Gyula: A székelyek eredete; Balassi Kiadó, 2005
Barabási László:
- Hol vagytok székelyek?; Fríg Könyvkiadó, Budapest, 2005, ISBN 9638658851
- Székely-magyar történelem Atillától máig (a "Hol vagytok székelyek?" c. könyv II. része); Fríg Könyvkiadó
- A székely rendtartás; Fríg Könyvkiadó, Budapest, 2006, ISBN 9638658851
Egyed Ákos: A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006. ISBN 973-665-160-6
Erdély rövid története, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, Főszerkesztő: Köpeczi Béla, Szerzők: Barta Gábor, Bóna István, Köpeczi Béla, Makkai László, Miskolczy Ambrus, Mócsy András, Péter Katalin, Szász Zoltán, Tóth Endre, Trócsányi Zsolt, R. Várkonyi Ágnes, Vékony Gábor, ISBN 963 05 5959 5
Sántha Attila: Székely szótár, Havas Kiadó, Kézdivásárhely, 2002, ISBN 9738691109

Jegyzetek

^ Anonymus: Gesta Hungarorum: „Árpád vezér és nemesei közös elhatározással sereget küldtek Mén-Marót bihari vezér ellen... Ezek a szigetről nekiindulva a homokon keresztüllovagoltak, majd a Bőd-révnél áthajóztak a Tisza folyón. Innen továbblovagolva a Kórógy vize mellett ütöttek tábort. Ott a székelyek, akik előbb Attila király népe voltak, Ösbőnek hírét hallva, békés szándékkal elébe jöttek, s önként kezesül adták fiaikat különféle ajándékokkal. Sőt Ösbő serege előtt első hadrendként indultak Mén-Marót ellen harcba. A székelyek fiait azonnal elküldték Árpád vezérnek...”

Következő községek

További községek